Egy iskola, ahol korunk művészeitől lehet tanulni

FehérVár hetilap, 2015.05.14.


Beszélgetés a Gorsium Művészeti Iskoláról

Hosszú ideje minden hétköznap délután a Vörösmarty Rádió partnere és vendége a Gorsium Művészeti Iskola. Ebben az intézményben a könnyűzenei alapok mellett tánctanulmányokat is folytathatnak a diákok, sőt lehetőségük nyílik a képzőművészetben is elmélyülni. A huszonkét éves múltról és a jövőbeni tervekről Fehér József igazgatóval és Homoky Viktor igazgatóhelyettessel beszélgettünk. 

Mikor és milyen céllal alakult az iskola? Kik voltak az alapítók? 
Fehér József: A Gorsium Zeneiskola 1993-ban kezdte meg működését. Az alapítás ötlete tőlem származik, a megvalósításban mellettem állt édesapám, id. Fehér József pedagógus, Horváth István, Tác korábbi polgármestere, dr. Gyimesi László, az MZTSZ főtitkára és Németh László, a Gorsium COOP Zrt. vezérigazgatója. 

Ha jól tudom, alapszintű és középiskolai képzés is zajlik az iskolában. 
Homoky Viktor: Klasszikus zenei tanulmányaimat követően még tanulóként koptattam a Gorsium Zeneiskola hangszereit. Innen tanultam tovább, majd tanárként is ide tértem vissza. Az alapiskolából egyre többen szerettek volna művészeti irányban továbbtanulni, ezért vált szükségessé a szakközépiskola megalapítása. Ezzel az alapiskolai oktatás mellett az általános iskolából művészeti irányba való továbbtanulásra is lehetőséget biztosítunk. 

Milyen tanszakokon folyik az oktatás? 
H.V.: Az alapiskolában szintetizá- tor, zongora, ének, gitár, basszusgitár, dob, ének és tánc tanszakokra iratkozhatnak be az általános és középiskolai tanulmányaik mellett a tanulók. A szakközépiskolában párhuzamos oktatási rendszerben A Gorsium diákjai lehetőséget kapnak arra is, hogy színpadon, közönség előtt mutassák meg tehetségüket szerezhetnek érettségi bizonyítványt valamint emelt szintű OKJ-bizonyítványt a diákok. A könnyűzenei képzésben zongora, billentyűs hangszerek, gitár, basszusgitár és ének tanszakokra valamint kortárs és modern tánc, grafika és fotográfus képzésre is felvételizhetnek hozzánk. A szakma legismertebb előadói oktatnak a Gorsiumban. 

Hogyan történik a tanárok kiválasztása? 
F.J.: Több művésztanárunkkal az alapítás óta együtt dolgozunk. Fő szempont, hogy a tanulók találkozhassanak művésztanáraikkal a színpadon vagy a kiállításukon. Mindegyikük a szakma jeles képviselője. Néhány nevet emlí- tenék: Andor András grafikus, Bakonyi István József Attila-díjas író, irodalomtörténész, Fehér László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, Szeverényi Mátyás előadóművész. 

Hogyan történt a Fehér József nevéhez fűződő elektroakusztikus zenei oktatás bevezetése? 
F.J.: Korábban hazánkban csak klasszikus tanszakokon folyt képzés. Kidolgoztam egy módszert a szintetizátor-keyboard hangszer oktatására, megírtam ennek tankönyveit. A minisztérium felkérésére elkészítettem a tanszak központi tantervi programját, melyet 1998-tól országosan is bevezettek. Segítségemre volt Lehotka Gábor, Esze Jenő és Balázs Fecó is. A tanterv korszerűsítésében már Homoky Viktor is közreműködött szakértőként. Az OKJ-s tantervek kidolgozásában is rendszeresen részt veszünk. 

Miben ad többet a diákoknak egy művészeti iskola? 
H.V.: Az alapfokú művészetoktatásban megismerkedhetnek a művészetekkel, az általános műveltségüket bővíthetik az elsajátítható hangszer- és tánctudással. A motivált és tehetséges fiatalok részére nyitva áll a lehetőség a továbbtanulásra szakközépiskolánkban. A grafikus, fotós és táncos bizonyítványok munkavállalásra, továbbtanulásra jogosítanak. A nálunk megszerezhető szórakoztató zenész OKJ bizonyítvánnyal tanárként is el lehet helyezkedni. A szakmai oktatás részeként diákjaink együtt léphetnek fel olyan előadókkal, mint Király Linda, Keresztes Ildikó, Tóth Gabi vagy Vastag Csaba. A közös munkakapcsolatok is ösztönzően hatnak a tanulókra. 

Milyen eredményekkel büszkélkedhet az iskola? 
F.J.: Számos versenyen, megmé- rettetésen és kiállításon szerepeltek eredményesen a tanulóink. Szinte mindig a díjazottak között szerepelnek arany, kiemelt arany, különdíj vagy ezüst minősítéssel. A száztagú szintetizátor-zenekarunk Vigadó-beli szereplése bekerült a Guinnes-rekordok könyvébe. Ezen olyan neves előadók is felléptek, mint Presser Gábor (LGT), Esze Jenő, Gömöry Zsolt (Edda), Roy és Ádám. Melyek az iskola hosszú távú céljai? H.V.: Az elmúlt több mint két évtized sikeres működése a bizonyí- ték arra, hogy a minőségi munka meghozza az eredményét. Ez a jelentkezők magas számán is mérhető. Szeretnénk ezt a színvonalat továbbra is fenntartani. Oktatási szakértőként továbbra is szívesen készítjük a központi tantervi és vizsgáztatási programokat, ezzel is hozzájárulva országunk színvonalas művészeti oktatásához.

Esze Tamás gitárművész: A hangszeren tanulás rengeteg idő és energia befektetését igényli. A könnyűzene a marketing csapdájába került, és az elértéktelenedés mellett a könnyen megszerezhető tudás illúzióját kelti. Megéri kitartani, mert a színvonalas zenével magunk és környezetünk életét tesszük jobbá!

Arany Timi (az Ének Iskolája döntőse): Végre olyan iskolába járhatok, ahol könnyűzenét tanulhatok. A kedvencem a gyakorlati nap, amikor végig zenélhetünk és kibontakozhatunk. Az meg már csak egy plusz, hogy nagyon jó osztályom van!